pontus iuventae

Ifjúsági alapítvány

Belépés

Adja meg azonosítóját és jelszavát!


Az alapítványróldisplay

"Iuventa (Hébe) csodálója vagyok, neki meg volt a képessége arra, hogy visszaadja istennek és embernek a fiatalsága erejét. Valószínűleg ő volt az egyetlen teljesen tökéletes, egészséges, erős és energikus nő, aki valaha járt a Földön, és akárhányszor megjelent tavaszt hozott magával." [Henri-David Thoreau: Walden]

Iuventa-ról:

Iuventa tulajdonképpen egy női istenség alakján keresztül maga az öröm, az erő, az ifjúság szimbóluma. Erre utal a Pontus Iuventae latin szókapcsolat is, jelentése: Az Ifjúság Hídja. A híd ebben az értelemben egyfajta kötéléket szimbolizál ember és ember között. Alapítványunk e láthatatlan híd építését tűzte ki célul, azért hogy a jövő generáció tagjai az összefogás erejével egy jobb jövőt építhessenek maguknak és környezetüknek.

Magunkról:

A Pontus Iuventae Alapítványt lelkes egyetemista és főiskolás fiatalok hozták létre azzal a céllal, hogy a felsőoktatásban és az ifjúsági élet területén megszerzett tapasztalatukat hasznosítva közösségformáló szervezetet hozzanak létre.

Mivel az egyéni pályázás sokszor körülményes, kevéssé átlátható és nem mindenkinek kecsegtet sikerrel, szeretnénk mind szélesebb körnek lehetőséget biztosítani, hogy megismerjék tágabb környezetünket, Európa számos országát, lakóit, mindezt minimális önerővel.

Általános célkitűzések

  • Alapvető célunk a hazai és a határontúli fiatalok minél szélesebb körű bevonása a nemzetközi ifjúsági életbe
  • Feladatunknak tartjuk, hogy folyamatosan lehetővé tegyük a fiatalok közötti kommunikációt, legyen szó, akár aktuális napi problémákról, akár kultúráról, művészetről vagy csak egyszerűen az élni tudás tudományáról.
  • Fontosnak tartjuk a közösségben való gondolkodást a társadalom minden szintjén. Szervezetünk nem kötődik semmilyen etnikai, politikai szervezethez vagy vallási felekezethez.
  • Az alapítványnak bárki tagja lehet hovatartozástól függetlenül.
  • Alapelveink közé tartozik a tolerancia, a béke, a haza szeretete és az egyetemes emberi értékek tiszteletben tartása.

Konferenciák szervezése

A konferenciák témái a fiatalságot érintő kérdések. Például munkavállalás, esélyegyenlőség, globalizáció, környezetvédelem, művészetek, ember és társadalom.

Csereprogramok szervezése

A sokszínűség tiszteletben tartása mellett, fontosnak tartjuk a kultúrák, nemzetek közötti kapcsolatot is, csereprogramok formájában. Számos európai ifjúsági és civil szervezettel állunk összekötetésben. Egy-egy ilyen program meghatározott téma köré épül és általában egy európai uniós országban valósul meg.

Nemzetközi ifjúsági élet

Alapítványunk lehetőség szerint számos európai ifjúsági rendezvényen képviseli hazánkat.

Önkéntesség

Részt veszünk az európai önkéntes hálózat építésében, ezáltal lehetővé tesszük tagjaink számára, hogy önkéntes munkákat vállaljanak külföldön.

További információk az önkéntességgel kapcsolatban innen érhetőek el!

Ifjúsági kezdeményezések

Bármely olyan ötletet, kezdeményezést támogatunk tapasztalatunkkal (a szervezés, pályázás területén), amely nem ellenkezik a céljainkkal és megvalósíthatónak találunk.

Reméljük felkeltettük érdeklődésedet, és a közeljövőben személyesen is üdvözölhetünk valamely konferenciánkon vagy utunk során, amelyekről mindig naprakészen tájékozódhatsz weboldalunkon. Ha céljainkkal egyetértesz és szeretnél részt venni valamelyik honlapon talált programban, klikkelj a tag szeretnék lenni menüpontra és a jelentkezési lap elküldésével, regisztrálhatod magad. Ezzel felkerülsz a tagi levelezőlistára, így azonnal értesülsz minden aktuális programunkról.

Szervezeti felépítés:

A kuratórium tagjai:

Nagy Máté - Alapító
Papp Gergely Levente - Elnök
Szabó Bence - Ifjúsági cserékért felelős programigazgató

További munkatársak:

Horváth Ádám - informatikai menedzser/weblap designer
Benda Attila - programszervező

Közhasznúsági jelentések:

2008